Bogdán János, Magyarország (és Európa) első és egyetlen cigány gimnáziumának igazgatója 1999. január 9-én délelőtt fél tízkor egy előzési kísérlet után egy jeges útszakaszon megcsúszva áttért a szembejövő forgalmi sávba és frontálisan ütközött Mercedes személygépkocsival, aminek következtében, vagy mint mondják, már az ütközést megelőzően, szíve megállt, s a helyszínen szörnyethalt.

Úgy tűnik, szíve már nem bírta az utóbbi években reá nehezedő nyomást elviselni, s kikerülni, átvészelni az egyre szaporodó veszélyeket és sorscsapásokat.

Egy évvel ezelőtt nagyra becsült kollégáját s helyettesét, Fehér Ferencet veszítette el egy hasonló autóbaleset következtében. Az elmúlt nyáron egy tengerparti üdülés során két kedvelt diákját veszítette el örökre. Agyonhajszolt, zaklatott s „díjra korbácsolt” élete során felgyorsult sorsának sebessége: az idő és valóság feletti uralmát elveszítve kicsúszott a talaj a lába alól. Földi pályája derékba tört. Életművét befejezetlenül hagyta ránk, a 21. század nemzedékére. 36 évet élt, négy kiskorú fiát, s élete társát, Árnyékot immáron örökre a sors gondjaira bízta.

1963. április 7-én született egy Somogy megyei kis faluban, Görgetegen. Itt járt általánosba, majd Kaposváron a Műszaki Szakközépiskolában esztergályosi képesítést szerzett. Ezt büszkén szokta emlegetni ismerőseinek. A Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző magyar-történelem szakán. 1987-ben szerezte meg első diplomáját, majd a szegedi Juhász Gyula Főiskolán 1992-ben elvégezte az ELTE filozófia kiegészítő szakát. Előbb a Tolna megyei Lengyel mezőgazdasági szakközépiskolájában tanított; 1989-92 között pedig a sümegi Kisfaludy Sándor Gimnáziumban.

1992 szeptemberétől a Soros Alapítvány ösztöndíjasaként a Gandhi Alapítványi Gimnázium pedagógiai koncepciójának kidolgozását irányította, és elkészítette az irodalom és a filozófia tantervét. Ő irányította az iskola létrehozásának szervezőmunkáját is. 1993 nyarán szakmai nézetkülönbségek miatt kivált a Pedagógiai Munkaközösségből, és a JPTE Szociálpolitikai tanszékének tanársegédje lett. Itt a szociálpolitikus képzés cigányokkal, illetve kisebbségekkel kapcsolatos programjának kidolgozásával, részben végrehajtásával bízták meg. 1994 nyarán felkérésre megpályázta és elnyerte a Gandhi Gimnázium igazgatói posztját.

Az utóbbi években idejének és energiájának jelentős részét a gimnázium és kollégium fejlesztésére fordította. Engem és valamennyi ismerősét büszkén kalauzolta végig az épülő kollégium területen. Nem kis erőfeszítésébe került, hogy a mindenkori kormányt, jobb belátásra bírja a gimnázium bővítési, fejlesztési támogatását illetően. A korábbi időszakban elbocsájtott alapítványi vezetésnek köszönhetően szabálytalan és visszaélésekre alkalmas gazdálkodásért rosszakaróinak állandó feljelentései nyomán rendszeresen hol rendőri, hol állami vizsgálatnak vetették alá az iskolát. A Gandhi Közalapítvány felügyelőbizottsága is mindent elkövetett annak érdekében, hogy az általuk megállapított jogsértésekért, szabálytalanságokért Jánost tegyék felelőssé.

Az állandó nyílt támadások, csatározások és lejáratások kereszttüzében szilárd akarata, jelleme s erős lélekjelenléte mégis megnyugvást és optimizmust tudott árasztani. Egyszerűen élt. Magaviselete sohasem volt hivalkodó. Az uniformist, a menedzseri megjelenést elvből kerülte. Gondolkodó alkat volt, liberális elveket vallott. A magamutogató, öntömjénező és bürokrata magatartást elítélte, kíméletlenül gúnyolta. Kollégáival, bajtársaival és a bajba jutott emberekkel mindig szolidáris volt. Az utóbbi években lehetősége és módja szerint foglalkozott a horvátországi, a romániai és bulgáriai nyomorban tengődő roma gyerekek általános és oktatási helyzetével. Alapítója volt a Roma Polgárjogi Alapítványnak. Utóbb a Soros Alapítvány roma programjának kurátora lett. Különös gondot fordított a tehetséges tanulók útjának egyengetésére. Ötletei és leleményessége révén igyekezett színesebbe, otthonosabbá tenni a diákok kollégiumi életét. Büszkeséggel töltötte el a gimnázium hagyományőrző és színjátszó csoportjának tehetsége és sikere. Nagy súlyt fektetett iskolai társkapcsolatok kiépítésére és ápolására, nem kis részben az ő munkájának is köszönhető az a Pécs városának adományozott európai díj, amit a város a Ghandi Gimnáziummal közösen kapott meg.

Minden gondolatával és tettével a gimnázium jó hírnevének s tekintélyének gyarapításán fáradozott. Fontosnak tartotta, hogy a helyi megyei és országos kisebbségi önkormányzatok, szervezetek képviselői valóban hitelesen és következetesen politizáljanak. Bosszantotta a kicsinyes, megalkuvó, aprópénzre váltott hűbéri és gyarmatosító kisebbségi politika elburjánzása. Pécsett tagja volt a Szabad Demokraták Szövetségének. Az SZDSZ országos vezetése a tavalyi parlamenti választásokon őt szerette volna indítani a párt országos listáján, de ő ezt a gesztust gondolkodás nélkül elutasította: nem érzett elhivatottságot a mindennapi politizálás iránt. Ám a helyi és az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat ártalmas semmittevését megsokallva úgy döntött, hogy az idén indul a helyi kisebbségi önkormányzati választáson, ahol mandátumot is szerzett. Végzetes balesete napján éppen a Pécsett megrendezendő, nem Lungo Drom-os megyei elektori gyűlésre sietett. Ha két élete lett volna, az is kevésnek bizonyult volna.

A szülő gondoskodásával és aggódásával figyelte a cigányságot érintő minden olyan jelenséget, ami e népcsoport társadalmi integrálását, felemelkedését, avagy éppen annak gátját érintette. Szűkebb baráti körben a dél-dunántúli régió értelmiségi atyjának, kajánkodva „Keresztapának” neveztük. Nagyon hitt a csapatszellemben, de nem egyszer panaszolta el nekem, hogy csak nagyon kevesen érzik szívügyüknek a Gandhi Gimnázium, s egyáltalán a cigány értelmiség kinevelésének ügyét. Közösen azt terveztük, hogy olyan lapot indítunk, amely nagy figyelmet fordít a cigány fiatalok és tanulók problémái és sikerességük segítése iránt, és figyelemmel kísérné a helyi cigány és más nemzetiségű kisebbségi önkormányzatok mindennapi munkáját.

Úgy érzem, hogy mi, akik nagyon közel álltunk hozzá, s mindazok, akik jól ismerték gondolatait, törekvéseit, útmutató elveit, inspiráló lelkesedését, immáron pótolhatatlanul szegényebbek, csonkábbak és esetlenebbek lettünk. De maga a cigányság is szegényebb s árvább lett az ő elvesztésével. Emlékét örökmécsesként, intő szavait mementóként őrizzük meg szívünk mélyén.

Nyugodjék békével.

Konrád Imre
1999. január 27.